|
|
| Dátum: | 2012-01-20 00:16:56 | | Név: | Anett | | Kérdése: | Kedves Gabi!
Nagyon köszönöm a válaszát.,az előző levelem óta fejlemények vannak, a barátnőm megkeresett, aztán kiderült a leveléből, mikor felhoztam a kettőnk közötti problémát, hogy most tudatosan akar távolságtartó lenni és nem akar ilyen erős érzelmi kötődést senki mással a családján kívül. Ekkor felajánlottam neki, hogy rendben, majd keres, ha kedve van hozzá és mint eddig is ugyanúgy számíthat rám. Azután továbbra is leveleztünk, az egyik kérdésére válaszoltam, amin dec. 25én este annyira mérges lett, hogy nagyon megbántott egy olyan dolog miatt, amit félreértett (ugyanis fel akartam hívni az anyukáját, hogy segítsen vmit kitalálni, hogy miért viselkedik így velem a barátnőm és hogy mit tudnék tenni, ennek megjavítása érdekében, hiszen ki ismeri őt a legjobban ha nem az anyukája, aki persze nem vette fel a telefont,)... vagyis inkább nem akarta megérteni, hogy miért volt, a barátnőm tajtékzott, hogy "hogy volt pofám felhívni az anyukáját", meg eltávolítom a családjától hogy ilyet merek tenni, hogy hozzá fordulok.... aztán már annyira rosszul esett ez az egész, hogy felhoztam egy egy évvel ezelőtti sérelmem (befeketített és hazudott rólam az anyukájának, hogy magát jobb színben tüntesse fel, de akkor az anyukája nem hitte el rólam és felhívott és tisztáztuk hogy keresztbe hazudott közöttünk), amit eddig eltitkoltam a barátnőm elől, és úgy tettem, mintha nem tudnám ezt a tettét, hogy jobb legyen a kapcsolatunk... nagyon rosszul esett, hogy engem vádolt meg a családjával kapcsolatban, miközben nekem kellett sokat titkolóznom a saját szüleim előtt, mikor kérdezték hogy mi bajom van, mert nem akartam, hogy emiatt ne kedveljék a barátnőmet, amiket tett vagy mondott! Végül azt írta, hogy neki már nem tiszta a lelkiismerete és képtelen elfelejteni mindezeket.... azóta nem beszéltünk, tehát ma 25 napja nem tudok róla semmit, nem keresett és én se őt. Nagyon sokat sírok miatta és nagyon hiányzik :S A kérdésem az lenne, hogy hogyan alakul a kapcsolatunk? jelentkezni fog?
|
| | Kivetésed: | http://www.ciganykartya.hu/ciganykartya/kivetesek/resultdownload.php?oid=aWQ9NDQyOTcmY3JjPWQ3YTU3MD | | Gabi válasza: | Kedves Anett! Úgy látom,a mai napig nem tudja elfogadni azt,hogy kapcsolatba akartál lépni az Édesanyjával. Hisz ő maga is tudja,sok minden kiderülhetett volna..! Egyenlőre véglegesnek tűnik a döntése,miszerint véget vetett a kettőtök közötti kapcsolatnak. De továbbra is bizonytalan,ideges,nyugtalan, valami titokzatosság van készülőben, mert úgy tűnik hamarosan kiderülhet. Nincs még ez a dolog lefutva,amilyen hirtelen eltűnt, oly hirtelen újra felbukkanhat,de ő valahogy nagyon más,mint amilyennek Te ismered őt! Szeretettel:Gabi
|
|
| |
|
|